Kevesebbet költöttek az amerikai fogyasztók, két éve most először
Júniusban estek az amerikai fogyasztói kiadások, két éve most elöször - közölte az USA kereskedelmi minisztériuma. Eközben újabb rekordot döntött az arany ára, nagyrészt az euróövezet stabilitását érintő aggodalmak miatt.
Két éve először, havi szinten 0,2 százalékkal estek júniusban a fogyasztói kiadások, miközben a fogyasztói jövedelmek 0,1 százalékkal nőttek - közölte kedden az amerikai kereskedelmi minisztérium. A minisztérium felülvizsgált adatai szerint májusban a kiadások 0,1 százalékkal, míg a jövedelmek 0,2 százalékkal növekedtek. Elemzők változatlan kiadásokra és 0,1 százalékkal magasabb jövedelemszintre számítottak júniusban. Az amerikai lakosság megtakarítási rátája majdnem egy éves csúcsra, a májusi 5,0 százalékról 5,4 százalékra szökött júniusban.
A kedden közölt adatok megerősíteni látszanak a minisztérium előző heti jelentését, amely szerint az amerikai gazdaság az első és a második negyedévben is a vártnál gyengébben teljesített. A kereskedelmi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint az amerikai gazdaság mindössze 1,3 százalékkal gyarapodott a második negyedévben. A minisztérium az első negyedéves végleges GDP növekedési adatot 1,9 százalékról 0,4 százalékra módosította. Elemzők nagy figyelemmel kísérik a mintegy 300 millió amerikai magánszemély jövedelmének és kiadásainak alakulását, mert a fogyasztói kiadások adják az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) 70 százalékát.
Eközben újabb rekordot ért döntött az arany ára euróban a közös devizát terhelő euróövezeti stabilitási aggodalmak miatt. Az új rekord unciánként 1 150,04 euró.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.