Gazdaság MTI 2011. július. 23. 11:41

A Mol törvényesen szerezte meg az INA irányítási jogait

A horvát versenyfelügyelet állásfoglalása szerint a Mol jogszerűen irányítja az INA-t.

A hatóság az INA négy, a horvát kormányt képviselő felügyelőbizottsági tagjának múlt hónapban küldött indítványára válaszolva adta ki állásfoglalását, amit nyilvánosan is közölt internetes oldalán.

Davor Stern, Gordana Sekulic, Damir Vandelic és Maja Rilovic azt kérte a versenyfelügyelettől, hogy vizsgálja felül a saját, 2009-ben hozott határozatát. A hatóság akkori döntésében kimondta, hogy a Mol jogosan birtokolja az INA menedzsmentjogait.

A honlapon részletesen olvasható közlemény szerint a közigazgatási eljárásról szóló törvény alapján nincs meg a feltétele annak, hogy a hatóság felülvizsgálja ezt a 2009-es döntését. Az állásfoglalást a felügyelet megküldte Jadranka Kosor miniszterelnöknek, Duro Popijac gazdasági miniszternek és a horvát törvényhozásnak is.

Túry Gergely

A horvát közszolgálati televízió (HTV) ugyanakkor arról számolt be, hogy az ellenkezések dacára a horvát kormány tagjai - a gazdasági, a pénzügyi, a külügyi, az igazságügyi és a mezőgazdasági-vidékfejlesztési miniszter, valamint Davor Stern felügyelőbizottsági elnök - a napokban titokban találkoztak az államügyészség vezetőivel, hogy a Mollal és az INA-val kapcsolatos ügyben tájékozódjanak. A televízió nem hivatalos értesülései szerint a megbeszélések témája volt, hogy miként védhetők meg a horvát érdekek az olajtársaságban, illetve miként lehet újratárgyalni a gázüzletággal és a részvényesi szerződéssel kapcsolatos témákat.

Arról nem esett szó, hogy a Mol miként kaphatta meg az INA irányítási jogait, mert az Ivo Sanader volt miniszterelnök elleni nyomozás még folyik. A híradás felidézi, hogy a gyanú szerint 10 millió euró kenőpénzt fogadott el a volt kormányfő az irányítási jogok átengedéséért.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.