Sarkozy és Merkel már tudja, hogy mentik meg Görögországot
Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár "közös álláspontra" jutott Görögország pénzügyi megmentésével kapcsolatban szerda éjszakába nyúló, hétórás berlini tárgyalásukon - közölte a francia küldöttség egyik tagja, majd megerősítette ezt a német kormányszóvivő.
A tárgyaláson részt vett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is. Közben többször telefonon beszéltek Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével. A kialakított közös álláspont az eurózóna vezetőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójának alapjául szolgál majd - közölte a meg nem nevezett francia forrás és Steffen Seibert szóvivő, de egyikük sem árulta el, hogy mit tartalmaz a megállapodás. Sem Párizs, sem Berlin nem közölte korábban, hogy közlemény volna várható Sarkozy és Merkel tárgyalása végeztével.
A Bild című német bulvárlap, illetve egy Reuters által idézett forrás - amely közel áll a tárgyalásokhoz - jelentette: a brüsszeli csúcstalálkozón jelen lesznek a legjelentősebb európai bankok vezetői is, bár hivatalosan nem vesznek részt rajta. Az arról szóló megbeszélésen lesznek ott, hogy a magánhitelezők hogyan tudnak hozzájárulni a második görög mentőcsomaghoz. A bankárcsoportot Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnöke és a BNP Paribas francia bank egyik képviselője vezeti.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.