Aszfaltoztak, füvesítettek Bugyiban
Több mint hatszáz millió forintot költöttek két, most elkészült uniós projektre a Pest megyei Bugyin; leaszfaltozták a község útjainak egyharmadát és egy új hotel is megnyitja kapuit - közölte a település polgármestere hétfőn.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb volumenű beruházásának értek a végére: 322 millió forintból aszfalt burkolatot kapott 8 utca, a 60 százalékban uniós forrásból finanszírozott projekt részeként korszerű utcabútorokat helyeztek ki, 141 gömbjuhart ültettek el, illetve nagy területet füvesítettek - mondta Somogyi Béla.
Az 5100 lelkes település, illetve a környék vonzerejének növekedését remélik a most elkészült Forster vadászkastély szálloda átadásától is - tette hozzá a polgármester. A 46 szobás, 124 fő elhelyezésére alkalmas, ősfás környezetben felépült hotel üzemeltetője 340 millió forintot fordított az építkezésre, ebből 150 milliót EU-s pályázaton nyert. A meglévő kúriához, illetve étteremhez csatlakozó új szállodát csütörtökön avatják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.