Gazdaság MTI 2011. július. 11. 18:24

Görögország nem tudta teljesíteni az első féléves hiánycélt

Az első hat hónapban az államháztartás hiánya közel 28 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest.

AP
Az adóssághegyeket görgető görög kormánynak az idei év első felének végére nem sikerült teljesítenie az önmaga által kitűzött hiánycélt.

Az első hat hónapban az államháztartás hiánya közel 28 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest - közölte a görög pénzügyminisztérium hétfőn.

Az abszolút számokat tekintve a tavalyi első félévi 10 milliárdról 12,78 milliárd euróra nőtt a deficit. A görög kormány idei első félévi célkitűzése 10,37 milliárd eurós hiány volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.