Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden, rontotta a hangulatot a görög adósságválság rendezésével kapcsolatos bizonytalanság.
Hétfőn a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő annak a véleményének adott hangot, hogy csődeseménynek tekinti majd a lejáró görög államadósság magánbanki újrahitelezését (rollover), ha az újrahitelezés könnyített feltételeket tartalmaz majd.
Tokióban a Nikkei a kereskedés végére minimális mértékben, 0,1 százalékkal emelkedett és 9972,46 ponton végzett, de napközben szinte végig mínuszban volt. A szöuli Kospi 0,5 százalékos emelkedéssel zárt. A hongkongi Hang Seng 0,1 százalékos mínuszban volt, a sanghaji összetett mutató 0,2 százalékkal esett.
Kedd reggelre az olaj ára kissé csökkent a világgazdasági kilátások bizonytalansága, illetve a dollár erősödése miatt: nyugati féltekén irányadó WTI ára 94 dollár körül alakult hordónként, az északi-tengeri Brent 111 dollárba került.
Az euró erősödött a dollárhoz képest: röviddel 8 óra előtt egy euró 1,4477 forintot ért, 0,47 százalékkal kevesebbet, mint hétfőn későn este. Egy euróért 117,33 jent adtak, nagyjából ugyanannyit, mint hétfőn.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.