Visszakozott a Fidesz: kevésbé emelnék a bioetanol adóját
Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz a zárószavazás előtt olyan módosító indítványt nyújtott be a fideszes L.Simon László, amellyel jelentősen csökkentené a bioetanol jövedéki adóját a javaslatban szereplőhöz képest.
A törvényjavaslat szerint az E85 üzemanyag adója kiszámításánál meg kell határozni a bioetanol és az egyéb összetevő arányát, majd a bioetanol részarányát meg kell szorozni ezer literenként 40 ezer forinttal. L. Simon László ezt a szorzót csökkentené 26 ezerre. A kormány eredeti javaslatában még csak 12 ezer forint szerepelt szorzóként, ezt azonban az adóbevételek növelésének indokával 40 ezer forintra módosították.
Mostani indoklásában a fideszes képviselő kifejti: a módosító javaslat úgy állapítja meg az adózási kedvezmény mértékét, hogy az ne vessen fel túlkompenzálási aggályokat, de kedvezőbben szabályozza a bioetanol piaci árát, tekintve, hogy rendkívül fontos a zöld energiahordozók támogatása és piaci részesedésének biztosítása. Az E85-ös üzemanyag a Szabadegyházán működő Hungrana Kft . terméke, amelynek a piacon maradása számos helyi munkahely megóvásához járul hozzá - fűzte hozzá a képviselő.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.