Gazdaság MTI 2011. június. 16. 11:11

Atradius: a gépipar húzza a magyar exportot

A magyar export első negyedéves bővülésében kiemelt szerep jutott a gépiparnak, de a cégek részéről további fejlesztésekre, és a megváltozott piaci körülményekhez való alkalmazkodásra van szükség a tartós sikerhez – olvasható az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb elemzésében.

Az elemzés szerint a magyar gépipari szektor cégei 1,55 százalékos haszonkulccsal működnek, miközben a számlákat átlagosan 60 nap alatt egyenlítik ki. A szektor vállalatai "pénzügyileg egészségesnek" számítanak a magyar cégek között, elsősorban átlagos vagyoni helyzetük és fizetési szokásaik alapján - idézi a közlemény Vanek Balázst, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatóját.

Az Atradius tapasztalatai szerint a gépiparban az átlagos felszámolási ráta jobb az országosnál: 2010-ben a szektor cégeinek mindössze 2,2 százaléka ellen folyt felszámolási eljárás. Ugyanakkor még ilyen kedvező körülmények megléte esetén is fontos a kockázatok minimalizálása, hiszen az átlagos számlaérték igen magas a szektorban, így akár egyetlen kifizetetlen követelés is bajt okozhat, emellett a partnerek többsége nagyrészt külföldi – mutat rá Vanek Balázs.

MTI / Kálmándy Ferenc

A hitelbiztosító elemzése szerint a magyar gépipar előnyei között említhető az ország kedvező földrajzi fekvése, az európai uniós tagállamok szintjén alacsonyabbnak számító működési költségek (például alkalmazotti bérek), valamint az, hogy a kevésbé kockázatos szektorok közé tartozik az átlagnál alacsonyabb felszámolási mutatókkal.

A jelentés szerint kedvező fejlemény, hogy Magyarországon egyre inkább széleskörűvé válik a német típusú szakmai oktatási és szakmunkásképzési rendszer, így a gépipari és autóipari cégek jól képzett munkaerőt szerződtethetnek, anélkül, hogy további költségekkel járna a munkaerő betanítása.

Ugyanakkor a hátrányok között említhető a nagyfokú függőség a külföldi piacoktól, a forint árfolyamának erős ingadozása, valamint az, hogy mivel az értéknövelő szolgáltatások foka alacsony, ezért a termelés könnyen Ázsiába költöztethető – hívja fel a figyelmet az Atradius elemzése.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.