A Századvég május végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a választók nagy többsége nem tartja igazságosnak a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának jelenlegi feltételeit.
A Fidesz-közeli Századvég által megkérdezettek elsöprő többsége: 93%-a hallott a rendvédelmi dolgozók által szervezett demonstrációkról nyugdíjügyben. Mindössze 6% nem értesült az eseményekről. A választókorúak körülbelül egyötöde (21%) vélekedik úgy, hogy a kormánynak a jelen helyzetben nem kellene hozzányúlnia a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának rendszeréhez.
A nagy többség, a megkérdezettek 69%-a ellenben úgy vélekedik, hogy változtatni kellene a rendszeren, mert az nem igazságos. A kutatásban részt vevők 10%-a nem tudta megítélni a kérdést. A választók politikai önbesorolása szerint is hasonló arányokat találunk, azaz a magukat baloldalinak vallók körében is többségben vannak azok, akik változtatnának a jelenlegi helyzeten.
Ez utóbbi csoport tagjainak 60%-a áll a változás mellett, 33%-a tartja helyénvalónak a nyugdíjazás jelenlegi feltételeit. A magukat „középen állóként”, azaz ideológiai szempontból semlegesként azonosító szavazók 70%-a változtatáspárti, 21% tartja elfogadhatónak a jelenlegi rendszert. A jobboldaliak körében az első arányszám még nagyobb: 78%, szemben 15%-kal, aki nem változtatna.
A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2011. május 23-27. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.