A Volán-társaságok 234 millió forint adózás előtti eredményt értek el 2010-ben - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.). A 24 Volán-társaságból hét zárta veszteséggel az elmúlt évet.
Az MNV Zrt. közleménye szerint az igazgatóság hétfői ülésén elfogadta a Volán-társaságok 2010. évi éves beszámolóit. A közlemény szerint a Volán-cégek idén a gépjárműpark megújítása és bővítése céljából autóbusz-beszerzéseket terveznek, ennek a finanszírozásához részben saját forrásra van szükség, ezért az MNV Zrt. a 2011. évi rendes közgyűlésen osztalékelvonást nem javasol.
A közlemény kitér arra: a Volán-társaságok 2010. évi gazdálkodása a korábbi évekhez képest visszafogottságot, takarékosságot tükrözött. A Volán-cégek a tavalyi év III. negyedévében az MNV Zrt. részére költségtakarékosságra vonatkozó intézkedési tervet készítettek, az ebben szereplő tételek teljesülése hozzájárult ahhoz, hogy az üzemi tevékenység a társaságok eredményét pozitív irányba befolyásolja. A társaságcsoport 2010. évi összes bevétele 173,3 milliárd forintot tett ki, amely 1,3 milliárdos növekedést jelent az előző évi adathoz képest. A 24 Volán-társaságból hét zárta veszteséggel az elmúlt évet. Ez a veszteség a helyi közlekedési tevékenységben jelentkezett.
A helyi közlekedés utasszámában jelentős visszaesés következett be: 2009-ben 459,8 millió utas vette igénybe a járatokat, 2010-ben 68 millióval kevesebb. A társaságcsoport árbevételének kétharmadát biztosító helyközi forgalomban jelentős változás nem történt. A közlemény alapján az utazási kedvezmények miatt a fogyasztói árkiegészítési rendszer a múlt évben sem módosult, így a szolgáltatók továbbra sem kapják meg a kedvezmények miatt bekövetkezett bevételkiesések teljes kompenzációját.
A 2010-es évre megállapított költségtérítés négy részletéből csak három érkezett meg 2010-ben a társaságok számlájára. A rendszer a jövőben is kockázatot jelent a stabil, kiegyensúlyozott működés fenntartásában, és jelentős hitelfinanszírozási többletköltségeket okoz - jelzi a MNV Zrt. dokumentuma.
A Volán-társaságok tevékenységét a rendkívül magas anyagfelhasználás és élőmunka-igény határozza meg, ez a két költségelem 89 százalékot képvisel az összes költségen belül. Az összes ráfordítás 173,4 milliárd forint volt tavaly, ez az összeg a 2009. évi értékhez viszonyítva közel 4,3 milliárd forintos megtakarítást jelent, vagyis a 4 milliárd forintos megtakarításra vonatkozó tulajdonosi elvárást a Volán-társaságok túlteljesítették - emeli ki az MNV Zrt. közleménye.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.