Gazdaság MTI 2011. május. 18. 18:42

Próbál magához térni a forint Matolcsy ötletelése után

Árnyalatnyit erősödött a forint szerda estére: hat óra körül egy euró 268,35 forintot ért, míg délután 268,68 forint volt az árfolyam.

Szerdán napközben átmenetileg gyengült a magyar fizetőeszköz a Reuters hírügynökségnek a magyar devizahitelesek törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló hírének megjelenése után. Később azonban a nemzetközi befektetői hangulat javulásával a forint is kezdett visszakapaszkodni.

A svájci frank 213,97 forinton állt szerda este, délután 214,04 forinton jegyezték a frankot. A dollár 188,07 forint volt szerda este a nemzetközi devizapiacon a délutáni 189,06 forint után. Száz japán jen 231,45 forintba került, délután 232,09 forint volt az árfolyam.

Matolcsy György a Reuters beszámolója szerint azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében ne 190, hanem 160 forinton rögzítsék a frank árfolyamát, az euró árfolyamát pedig 250 forinton. A hírügynökséghez eljutott levél szerint a kormány azt akarja elérni, hogy a bankok 2013-ban és 2014-ben is fizessenek különadót. Ennek mértéke a jelenlegi különadó 50 százaléka lenne. Az írásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a kormány szigorú feltételekhez kötné a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldását.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék