2011. május. 06. 07:06 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 06. 06:53 Gazdaság

Magyar Telekom: kisebb nyereség és bevétel

A Magyar Telekom Nyrt. 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál a pénteken közzétett tőzsdei gyorsjelentés szerint.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők az első három hónapra 143 milliárd forint bevételt és 12,83 milliárd forint nettó eredményt vártak. A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekről elmondta: az elért eredményekben a lassú gazdasági fellendülés jelei mutatkoznak meg. A magyarországi piacon továbbra is biztatók a jelek, nőtt a mobilforgalom, valamint a vezetékes és a mobil szegmensben is csökkent az ügyfélelvándorlás. Hozzátette, ugyanakkor az erős verseny és a fő piacok érettsége változatlanul kedvezőtlenül befolyásolták az üzleti teljesítményt.

A Magyar Telekom a jövőre nézve a konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek alapján (IFRS) készült gyorsjelentésében megerősítette célkitűzéseit: 2011-ben 3-5 százalékos bevételcsökkenésre és 4-6 százalékos működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) mérséklődésre számít. Cél az is, hogy a tavalyihoz képest körülbelül 5 százalékkal csökkentsék a beruházásokat.

zöldhasú
Hirdetés