2011. április. 11. 16:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 11. 16:16 Gazdaság

IMF: alacsonyabb lehet a jövő évi növekedés Magyarországon

Az idei GDP az előző havi jelentésben szereplő 2,8 százalékkal azonos ütemben nő. Az idei infláció változatlanul 4,1 százalék, míg a jövő évi 3,5 százalék lehet.

Rontott a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn nyilvánosságra hozott "Világgazdasági kilátások" című (World Economic Outlook) negyedéves kiadványában. Ezek szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) az egy hónappal korábbi országjelentésben szereplő 3,0 százalék helyett 2,8 százalékkal bővülhet 2012-ben.

Az idei GDP az előző havi jelentésben szereplő 2,8 százalékkal azonos ütemben nő. Az idei infláció változatlanul 4,1 százalék, míg a jövő évi 3,5 százalék lehet. A munkanélküliek aránya a frissebb kiadvány szerint idén 11,5, jövőre pedig 10,9 százalék lehet, míg korábban rendre 11,2 és 10,6 százalékot jelzett az IMF.

Magyarország folyó fizetési mérlege idén GDP-arányosan 1,5 százalékos, jövőre 0,9 többletet mutathat a mostani tanulmány szerint. Az országjelentésben 2011-ben 0,1 százalékos többletet, 2012-ben 0,6 százalékos hiányt mutatott az IMF. Az előrejelzéseit közlő táblázaton kívül  a kiadványban Magyarországról nem ír az IMF.

 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.