Változatlanul erős a forint
Változatlanul erős a forint: a bankközi piacon pénteken délelőtt az eurót 266,62 forinton jegyezték a reggeli 266,45 és a csütörtök délutáni 267,38 forint után. Utoljára tavaly áprilisban volt hasonlóan erős a forint árfolyama.
A svájci frankhoz képest is erősödött a forint, csütörtökön délután egy svájci frank 208,52 forintot, pénteken reggel 206,78 forintot, 10 óra előtt pedig 206,01 forintot ért.
Devizapiaci kereskedők elmondták: a dollár erősödik az euróhoz képest. A forint piaca csöndes, lendület és nagy "történés nincs", így arra lehet számítani, hogy az elmúlt napok erősödése után a hétvégén a régiós devizákkal együtt kisebb korrekcióval, legfeljebb a 268-269-es szintekig gyengül vissza a magyar deviza árfolyama.
Délelőtt a dollár kurzusa 188,31 forint volt 1,4154 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a csütörtök délutáni 188,61 forinttal, amikor az euró 1,419 dollárt ért. Száz japán jen már 231,90 forint volt pénteken délelőtt a csütörtök délután 233 forint után. Utoljára 2010 májusában volt ilyen erős a forint a japán devizával szemben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.