2011. február. 11. 10:25 Utolsó frissítés: 2011. február. 11. 12:09 Gazdaság

Merre megy a forint? – fontos bejelentések jönnek pénteken

Gyengüléssel kezdte a pénteki napot a forint, 10-kor azonban már a csütörtöki záróértéken, 272 forint közelében kereskedtek az euróval. A dollárt ekkor 201, a svájci frankot 207 forinton jegyezték.

Újra Egyiptommal foglalkoznak a piaci szereplők, Mubarak elnök a tüntetők várakozása ellenére nem mondott le, így a mai napon (ami Egyiptomban a hétvége első napja) az eddigieknél is nagyobb demonstrációra számíthatunk – írják elemzésükben a Commerzbank szakemberei.

A fejlemények hatására a Brent hordónkénti ára 102,5 dollárra szökött fel, ugyanis a kereskedők attól tartanak, hogy lezárják az olajtankerek fontos útvonalát, a Szuezi csatornát. Ez okozza leginkább a piacok megújult pesszimizmusát.

Az általános hangulatromláson túl nem tettek jót a forintnak a februári (?) reformintézkedések késéséről és tartalmáról érkezett hírek és találgatások. A legfrissebb hírek szerint ma délben a kormánypárt sajtótájékoztatót tart a költségvetési szigorítási tervekről.

Ha pozitív fogadtatása lesz a csomagtervezetnek, akkor ez valamelyest ellensúlyozhatja az eddigi forintgyengülést, de ellenkező esetben folytatódhat az elmúlt napok árfolyammozgása, és akár 274 fölé is elmehet az EUR/HUF kurzusa.

Commerzbank/Ecoline
zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.