2011. február. 08. 05:59 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 08. 05:30 Gazdaság

A drága liszt miatt drágulhat a kenyér

A keddi Népszabadság azt írja: a legdrágább fehér kenyér kilójáért 300 forintot kell fizetni, de rövidesen már 400 forintot is kérhetnek a pékek. A hazai búza ugyanis lassan elfogy, s ha importból őrölnek, akkor a mostani 106 forintos liszt ára 145 is lehet.

Nemcsak a dráguló liszt okolható a kenyérfélék árának emelkedéséért, hanem a történelmi csúcson járó üzemanyag- és energiaár is - sorolta az okokat Varga László, a Pékszövetség elnöke a Népszabadságnak. A szervezetnél attól tartanak: elfogyhat a búza, s akkor egyre több malom nem tudja majd kiszolgálni a sütödéket. Az új búzából készült lisztre pedig legkorábban augusztusban számíthatnak. Megoldás lehet a problémára a búzaimport, amely esetén 35-40 százalékos lisztáremelkedésre kell felkészülni. A kenyér így 400 forintba is kerülhet majd.

Varga László szerint ez esetben - ha Magyarországon drágább lesz a kenyér mint Nyugat-Európában, ahol mostanában 1,20 euróért adnak egy 70–75 dekás kenyeret - a pékek egy része csökkenti a kenyérsütést, s csak annyit süt, amennyit saját üzletében elad, s inkább más pékáruval foglalkozik. A bizonytalanságot fokozza, hogy a molnárok sem tudják, mekkora a hazai búzakészlet. A közeljövőben a szakminisztériumban rendezendő egyik ágazati egyeztetésen derülhet ki, hogy a következő aratásig milyen kenyérárakra lehet majd számítani.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentése szerint közel egymillió hektár mezőgazdasági területen áll a víz, vagy úgy átázott a talaj, hogy csak hónapok alatt száradhat fel annyira, hogy művelni lehessen. E terület negyede őszi búzavetés. Vagyis a következő búzaszezon rendkívül magas gabonaárakkal indul majd, ami a pékáruk drágulását jelenti. A gazdáknak is többe kerül majd a termelés - ismerteti a  Népszabadság.

zöldhasú
Hirdetés