Ha tovább drágul az olaj, a benzinár akár 480–550 forintig emelkedhet
Külső szakértők szerint nem azért tör az egekbe a benzin ára, mert a piacot uraló Mol növeli a haszonkulcsát. A nemzetközi drágulást a forint gyengülése és az előző kormány kétszeri jövedékiadó-emelése erősíti fel – közli a Népszabadság szerdai száma.
Literenként immár 350-360 forint fölé emelkedik a hazai benzin- és gázolajár, és szakértők már közeledni látják a 400 forintos lélektani határt is. Az utca embere ennek okát leginkább a Mol úgymond növekvő haszonkulcsában látja. E gondolatmenet szerint a kormány szemet huny a Mol árpolitikája felett, így kompenzálva a céget a különadó miatt. Ezért nem nyúl a jövedéki adóhoz sem, holott ellenzékben még hevesen követelte az akkori kormánytól, hogy tegyen meg mindent az akkor még olcsóbb benzinár csökkentéséért – írja a Népszabadság.
Szakértőnk részletes számításai szerint azonban a Mol elvi nagykereskedelmi árrése – azaz a nemzetközi és a magyar árak közötti különbség – a benzin esetén sosem nagyobb 10-20 forintnál, gázolaj esetén pedig 15–25 forintnál. Erre rakódik a kiskereskedelmi árrés, amely vagy a Mol-kutakat, vagy a többi kútmárkát illeti, és amely szintén sosem több 15–20 forintnál. Ez az összesen 30–45 forint a térséget ellátó nagykereskedők között nem kiugró érték, és évek óta nagyjából változatlan. A Mol haszna ennél nagyobb lehet, mivel költségeket a két termék esetén az orosz nyersolaj beszerzési ára és a finomítás jelent számára.
A szakértők úgy vélik, az üzemanyag árán egyértelműen az adók és a forint/dollár árfolyam dob. Adódik ugyanis az értelemszerű kérdés: ha 2008 közepén 150 dolláros hordónkénti nyersolajár mellett 290 forint volt a benzin ára, most 80-90 dolláros olajárszint mellett miért kell 360 forintot fizetni érte?
A válasz szerint akkor egy dollár 140-150 forintot ért, míg most 200–210-et, és a beszerzés dollárelszámolású. Ezen túlmenően akkor nettó 103 forint 50 fillér volt a benzin és 85 forint a gázolaj jövedéki adója (erre rárakódik az áfa is). Azonban figyelembe kell venni, hogy két éve júliusban a jövedéki adó mindkét termék esetében egyaránt 5,5-5,5 forinttal emelkedett, ráadásul ezzel egy időben a 20 százalékos áfa 25 százalékra nőtt. Tavaly januárban aztán nettó 11 forinttal tovább nőtt a benzin és 6,85-tel a gázolaj jövedéki adója: az immár nettó 120, illetve 97 forint 35 fillér literenként.
Szakértőnk szerint, ha a világpiaci árak a 2008-as, 150 dollár körüli szintre emelkednek, az adó, illetve a Mol haszonkulcsa nem csökken, és a forint tovább gyengül, akkor nem elképzelhetetlen a 480–550 forintos literár sem – áll a Népszabadság elemzésében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.