Vegyesen kezdett, majd emelkedett Nyugat-Európa
Vegyesen kezdtek csütörtökön a fő nyugat-európai értéktőzsdék, de a kereskedés első órájában felfelé indultak a mutatók.
A befektetői hangulatot az Egyesült Államokból érkezett kedvező munkaerőpiaci adatok javították, amelyek arra utalnak, hogy javul a világ legnagyobb gazdaságának állapota. A kereskedés első órájában a legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst-300 mutatója 0,4 százalékkal 1146,86 pontra emelkedett. Londonban a FTSE-100 index 0,05 százalékos mínusszal kezdett, egy óra alatt viszont 0,23 százalékkal erősödött szerdai záró értékéhez képest, így 6057,90 ponton állt.
Frankfurtban a DAX-30 mutató 0,19 százalékkal erősödött induláskor, egy óra múlva pedig 0,35 százalékos erősödéssel 6.964,07 ponton állt. Párizsban a nyitáskor 0,27 százalékkal erősödött CAC-40 egy óra alatt 0,42 százalékkal 3920,99 pontra emelkedett. Az amerikai magánszektorban növekvő foglalkoztatásról szóló adatok a kőolaj árát a 90 dolláros szint felett tartották, mert az adat alapján növekvő keresletre lehet számítani. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 1 centtel 90,31 dollárra emelkedett a csütörtöki tőzsdenyitáskor, az északi-tengeri Brent nyersolaj ára 24 centtel 95,26 dollárra csökkent.
A devizapiacon is az Automatic Data Processing (ADP) amerikai munkaerőpiaci adatszolgáltató cég szerdán közölt felmérése volt a legnagyobb hatással, az adatok erősítették a dollárt, az euró így nem tudott kiszabadulni az 1,32 dolláros szint alól. A washingtoni kormányzat jelentése a foglalkoztatás decemberi alakulásáról pénteken jelenik meg, és ha a hivatalos felmérés is javulásról tanúskodik, akkor tovább enyhülhetnek az amerikai gazdaság kilátásait övező aggodalmak, aminek hatására a figyelem az euróövezet problémáira irányulhat - mondták az euró árfolyamának várható alakulását latolgató elemzők.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.