Folytatódnak a benzinár-emelések, elképesztő drágulás jöhet
A nyersolaj jegyzése december végére két éve nem látott szinteket ostromolt. A szakértők szerint nincs megállás a hordónként 200 dollárig.
A nyersolaj árupiaci kereskedelme tavaly 92 dolláros hordónkénti jegyzésár mellett zárult. A több mint két éve nem tapasztalt árszintek újbóli elérése azonban koránt sem jelzi az energiahordózó drágulásának végét. Szakértők szerint az olaj árának múlt évi 15 százalékos emelkedése csak a kezdete volt annak a hegymenetnek, melynek végén 200 dolláros hordónkénti jegyzés és masszív spekuláció sejlik fel előttünk - írta a Deutsche Welle nemzetközi szakértőkre hivatkozva.
A piaci szereplők a világgazdaság fellendülésére számítanak 2011-ben, ezzel párhuzamosan pedig a kereslet nagyarányú megugrására spekulálnak. Az optimisták háromjegyű olajjegyzésre számítanak, de nem várják, hogy a kurzus meghaladja a 2008-as, 150 dollár közeli rekordot. A pesszimisták szerint azonban a 200 dollár körüli hodónkénti szintek is előfordulhatnak az év második felében.
Abban mindenki egyetért, hogy az olcsó olaj ideje végleg lejárt. A szakértők szerint a 2010-ben az OPEC által változatlanul hagyott - s növelni továbbra sem kívánt - kitermelés mértéke nem tud majd lépést tartani a kereslet váratlanul dinamikus növekedésével, így az ársokk elkerülhetetlen. A pesszimista szakértők az egyetlen megoldást a kitermelés nagyarányú bővítésében látják, mely nélkül a 2008-as ársokk könnyen megismétlődhet 2011-ben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.