2010. december. 30. 15:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 30. 15:07 Gazdaság

Újra kiírta az M3 folytatására a közbeszerzést a NIF

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. újra kiírta a pályázatot az M3 autópályának a 49. számú főút és Vásárosnamény közötti 11,9 kilométeres szakaszára, valamint csatlakozó építmények kivitelezési munkáira - közölte a NIF.

A mostani közbeszerzés előzménye az, hogy az M3 jelenleg meglévő szakaszának végétől - Nyíregyháza határától - a Vásárosnaményig tartó folytatást két részre bontotta a NIF. A két részt a 49. számú főút vágja ketté. A Nyíregyházától a 49. számú útig tartó első szakaszra - három közbeszerzési döntőbizottsági jogorvoslat után - az idén júniusban kötötte meg a kivitelezési szerződést a NIF. A nyertes a C-S-K-K 2009 konzorcium ajánlata lett. A konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., tagja a Strabag Zrt., a Közgép Zrt., valamint a Keletút Kft. 

A második szakasz sorsa ennél bonyolultabb. A tavaly decemberben indult közbeszerzésre 8 ajánlat érkezett. Ajánlatot tett az M3 Kraszna konzorcium (vezetője a Strabag Építő Zrt.), a BBDA Konzorcium (vezetője a Bilfinger Berger Kft.), a Dobrastav a.s., az M3 Euro-Híd Konzorcium (vezetője az EuroAszfalt Kft.) a Swietelsky Kft.; a PT M3 Konzorcium (vezetője a Porr Kft., tagja pedig a Teerag-Asdag Kft.), a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., valamint a Sadesa Obras y Sevicios S.A. Az ajánlatkérő a PT M3 Konzorciumot nyilvánította nyertesnek, négy ajánlattevő - a BBDA Konzorcium, a Swietelsky Kft., a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., illetve a Sadesa Obras y Sevicios S.A. - ajánlatát pedig érvénytelenné nyilvánította. Először a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. kért jogorvoslatot az eredmény ellen. Az alapvető problémája az volt, hogy a NIF nem egyértelműen adta meg a szükséges aszfaltbedolgozó géplánc megkövetelt teljesítményét. 

A NIF eljárást lezáró döntését akkor megsemmisítette a KDB, és arra kötelezte az ajánlatkérőt, hogy értékelje újra az ajánlatokat. A KDB 3 millió forintot bírságot is kiszabott az ajánlatkérőre. Miután újra a PT M3 Konzorcium lett a nyertes, ez ellen a Sadesa Obras y Sevicios S.A. nyújtott be jogorvoslatot. Az KDB által megsemmisített és újra értékeltetett tendert újra a PT M3 Konzorcium nyerte, de ez ellen újra jogorvoslatot kért a Sadesa. 

Miután a KDB újra megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, a NIF úgy határozott, hogy nem értékeli újra az ajánlatokat, hanem új közbeszerzést ír ki. Ezt a döntést viszont a korábban kétszer nyertes konzorcium vezetője, a Porr Kft. támadta meg. A Porr azt kívánta elérni, hogy ne legyen új közbeszerzés, hanem a meglévő ajánlatokat értékelje újra az ajánlatkérő NIF. A KDB arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem kötelezheti újra értékelésre a NIF-et. Az ajánlatkérő ugyanis megtehette volna ezt, mindössze azt kellett volna megkérdeznie az ajánlattevőktől, hogy fenntartják-e az ajánlataikat. Viszont jogszerűen dönthetett úgy is, hogy új közbeszerzést kezdeményez. 

A mostani, NIF által kezdeményezett közbeszerzés tehát a korábban meghiúsult eljárás helyébe lép. A beruházás tervezett befejezése 2012. negyedik negyedév. Az ajánlattételi határidő 2011. február 17. Az eredményhirdetés tervezett időpontja 2011. április 15., míg a szerződéskötésé május 5. A projekt a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg.

zöldhasú
Hirdetés