Csökkenéssel indulhat Nyugat-Európa
A tőzsdemutatók gyengülését várják elemzők kedden a nyugat-európai tőzsdék nyitásakor, elsősorban a profitkivét miatt. Az indexeket később a német ZEW mutató, és főként az Egyesült Államokból érkezett kedvező makrogazdasági adatok javíthatják.
A londoni FTSE-100 index 7 pontos gyengüléssel 5854 pontnál, a frankfurti tőzsde DAX-30 mutatója 11 ponttal alacsonyabban, 7.018 pontnál, a párizsi CAC-40 index 3 pontos visszaeséssel, 3889 pontnál kezdhet.
A nyugat-európai térség tőzsdéin hétfőn már két hete tartott az emelkedés, részben a globális gazdaság alakulásával kapcsolatban felerősödött derűlátásra, illetve arra a kínai döntésre, hogy az ázsiai ország nem emel kamatot, ami jelentősen erősítette a bányaipari részvények árfolyamát.
Londonban a FTSE-100 index 0,82 százalékkal (47,80 ponttal) 5.860,75 pontra nőtt. A frankfurti DAX-30 index 0,33 százalékkal (23,22 ponttal) 7029,39 pontra emelkedett. A párizsi CAC-40 index 0,91 százalékkal (35,09 ponttal) 3892,44 pontra ugrott. A vezető európai részvények árfolyamát követő FTSEurofirst 300 index 0,3 százalékkal 1129,12 pontra, 2008 szeptembere óta legmagasabb szintre emelkedett hétfőn.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.