2010. november. 16. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 16. 15:03 Gazdaság

Huszonkét cég tartozik legalább egymilliárddal

Jelenleg 22 cég adótartozása haladja meg az egymilliárd forintot, 446 cég pedig több mint 100 millió forinttal tartozik az adóhivatalnak - közölte elemzésében a feketelista.hu kedden az MTI-vel.

Az APEH, valamint tíz más hivatalos nyilvántartás összevetésével készült elemzésből kiderül, hogy a jogkövetkezmények (a késedelmi pótlék, az adóbírság és a mulasztási bírság) gyakran eléri, vagy éppen meghaladja az adótartozás összegét. A 22 milliárdos tartozást felhalmozó cég közül 13 a fővárosban található, az első tíz közé pedig mindössze két vidéki vállalkozás került be. Szinte valamennyi a kereskedelmi és a szolgáltató ágazathoz tartozik, csupán egy-egy fejlesztési és tanácsadó, építőipari, illetve fuvarozó cég van közöttük.

Szinte kizárólag korlátolt felelősségű társaságok szerepelnek a listán. A legalább 100 millió forintos adóhiánnyal nyilvántartott 446 cég között mindössze két részvénytársaság van – a budapesti DK Kontakt Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. 679 millió, míg a szintén fővárosi SVED Informatika Informatikai és Kereskedelmi Zrt. több mint 400 millió forintos adóhiánnyal bír. A több mint százmillió forinttal adóhiányos cégek közé azért tizenöt betéti társaság is bekerült.

A listán az első négy helyezett egyenként több mint kétmilliárd forinttal szerepel. A legnagyobb összeggel, 2 milliárd 710 millió forinttal a Budapestre bejegyzett Tetravent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezeti a listát, nem szólva a jogkövetkezményekről, amelyek összege meghaladja a 2 milliárd 351 millió forintot, így több mint ötmilliárd forinttal tartozik az adóhivatalnak.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.