A nyugdíjjárulék emelése milliárdos kiesést jelent
A Költségvetési Tanács számításai szerint a nyugdíjjárulék fél százalékpontos emelése 3 milliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz.
A Költségvetési Tanács (KT) becslése szerint a nyugdíjjárulék 0,5 százalékpontos emelése 0,1 százalékponttal mérsékli a háztartások fogyasztásának növekedési ütemét, aminek közvetett költségvetési hatása - főleg az áfa-bevételeken keresztül - mintegy 3 milliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz.
A tanács hétfőn közzé tett számítása szerint az intézkedés 2011-ben 35 milliárd, 2012-ben 41 milliárd, 2013-ban 43 milliárd és 2014-ben 45 milliárd forint bevételnövekedést jelent.
A 0,5 százalékpontos járulékemelés 2011-re becsült 6,0 százalék helyett 5,4 százalékra mérsékli a nettó átlagkereset növekedését. Számításuk szerint, mivel a munkavállalók a béralkuk folyamán megpróbálják a járulékemelés egy részét érvényesíteni, a bruttó bérek növekedési üteme 0,1 százalékponttal emelkedik.
A kormány azért döntött a járulékemelés mellett, mert az ebből befolyó 40 milliárd forint lesz a fedezet arra, hogy a nők 40 éves munkaviszony után nyugdíjba mehessenek. A kormány számításai szerint ugyanis jövőre 18-24 ezer nő fogja igénybe venni a kedvezményt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.