Megemelte éves osztalékát a Siemens
Meglepte a piacokat a Siemens a csütörtök reggel publikált jelentésével, a társaság ugyanis a vártnál magasabb, részvényenként 2,7 eurós osztalék kifizetését ígérte.
A gépipari óriás hangsúlyozta, hogy a vártnál magasabb kifizetés – az elemzők 2 euróra számítottak előzetesen - az európai gazdasági növekedés beindulásának köszönhető. Az elmúlt 3 évben a részvényesek 1,6 eurós osztalékot zsebelhettek be, a 2,7 ehhez képest jelentős előrelépésnek felel meg.
Peter Loescher, a társaság vezérigazgatója egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a Siemens egyértelműen kifelé tart a válságból, méghozzá teljes gőzzel. Az árbevétel növekedésének üteme gyorsul, amely lendület a jelenlegi előrejelzések szerint egészen biztosan kitart 2011-ben is.
A Siemens bevétele a harmadik negyedévben 7,7 százalékkal 21,23 milliárd euróra nőtt 2009 hasonló időszakához képest, ami jobb, mint az elemzők által várt 20,35 milliárd euró.
A társaság nettó eredmény soron eközben 396 millió eurós veszteséget könyvelt el – ez megfelelt az elemzők várakozásának -, ami első ránézésre elkeserítő, a társaság azonban jelezte, hogy a jelentős mínusz egyszeri tételeknek tudható be.
A részvény emelkedést mutatott a frankfurti parketten, ami elsősorban az osztalékemelésnek volt köszönhető. Délelőtt fél 11-kor a jegyzés 3,0 százalékos pluszban állt.
Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.