Gyengüléssel nyithat Nyugat-Európa
Gyengüléssel nyithatnak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Elemzők szerint a piacok figyelme a vállalati jelentésekre koncentrálódhat. Kedden jelenik meg egyebek mellett a Ford és a Bristol-Myers Squibb gyógyszergyár jelentése. A hangulatot ronthatja, hogy gyenge utolsó negyedévi üzletmenetre számít új előrejelzése szerint a világ legnagyobb acélipari vállalata, az ArcelorMittal.
Értékforgalmazók szerint kedden a londoni FTSE-100 index 0,18 százalékkal gyengülhet, a frankfurti tőzsde DAX-30 mutatója és a párizsi CAC-40 index egyaránt 0,1 és 0,4 százalék közötti mértékben csökkenhet a kereskedés indulásakor. Hétfőn kisebb erősödéssel zárt Nyugat-Európa, elsősorban a bányaipari papírok drágultak a dollár gyengülése miatt emelkedő fémárak hatására. A térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst 300-as index 0,3 százalékos emelkedéssel 1092,87 ponton zárt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.