2010. október. 22. 10:46 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 30. 19:00 Gazdaság

Matolcsy a költségvetésről, leépítésekről, bérekről

Matolcsy szerint ezután lehet egyeztetni a közszféra létszámának és költségvetésből származó kiadásainak alakulásáról.

A 2011. évi költségvetésről október 27-én tárgyal a kormány, s ezután lehet egyeztetni a közszféra létszámának és költségvetésből származó kiadásainak alakulásáról - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter napirend előtt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A miniszter nem cáfolta Varga Lászlónak, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének felvetését, amely szerint a közszférában a kormány 10 százalékos létszámleépítést és a közszféra dologi költségeinek öt százalékos csökkentését tervezi. Matolcsy György ugyanakkor jelezte azt is, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében egyeztetni kíván a SZEF-el a lehetséges béralakulásról.

A kormány jövőre és 2012-ben is folytatja Magyarország pénzügyi konszolidációját: fenntartja a válságadókat, reálértéken tartja az állami költségvetés kiadási oldalát, és ahol lehet csökkenti a dologi kiadásokat, hogy 2013-tól az ország újra visszakerüljön az Európai Unió (EU) élvonalába - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Kiemelte: 2010-re a kormány már elvégezte a pénzügyi konszolidációnak erre az évre eső részét, és tartja a 3,8 százalékos hiányt.

Kifejtette: Magyarország pénzügyi konszolidációja több éves folyamat, a 2011-es év az előterjesztésre váró jövő évi költségvetési számokkal, a válságadókkal illetve a 3 százalékos gazdasági növekedéssel "szintén sikerrel kecsegtet". 2012-ben ezeknek a lépéseknek köszönhetően a helyzet könnyebb lesz, majd  2013-tól a  válságadókat kivezetve a nagyobb gazdasági növekedésből eredő költségvetési többletbevételekkel az ország belép az EU legnagyobb növekedéssel és legjobb  államháztartási hiánnyal rendelkező tagállamai közé. Matolcsy György beszélt arról is, hogy a kormány pénteken folytat zárótárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.