Kisebb cégeket hozhat nehéz helyzetbe a különadó
Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta keddi sajtótájékoztatóján Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese.
„Példaértékű, hogyan lehet ilyen gyorsasággal (3 nap alatt) törvényt alkotni” – mondta a hvg.hu-nak Zsembery György. Az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese szerinte egyelőre egyik cégnek sincs végeleges kalkulációja arról, hogy mennyi válságadót kell majd fizetnie. Már csak azért sincsen, mert a telekommunikációs cégek bonyolult szerkezetben működnek, s az adót nem minden tevékenységükre vetették ki.
Azért sem lehet a különadót áthárítani a fogyasztókra, mert egyrészt a távközlési piac nagyon szabályozott, másrészt pedig ebben a szektorban évek óta folyamatosan csökkennek az árak, s a felhasználók emelést nemigen fogadnának el - mondta a sajtótájékoztatón Zsembery, hozzátéve, hogy a különadó a beruházásokat fogja majd vissza, s likviditási problémát okozhat a kisebb cégeknél, de a nagyobbaknak is le kell gondolkodniuk azon, hogy honnan fedezik a befizetést.
„Az Invitel opportunista módon megvárja, hogyan reagál a piac többi szereplője” –mondta a Zsembery György, utalva arra, hogy a befizetendő pénz fele a Magyar Telekomot illeti. Zsembery György elmondta, meglepődne, ha a cégek nem csinálnának semmit, de azon is, ha kivetett adót nem szedné be a kormány. Az Invitel megvárja míg törvényerőre emelkedik a különadó, s akkor alakítja ki hivatalos álláspontját.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.