Az elemzők meglepődtek a jó augusztusi ipari adatokon
Meglepően jónak tartják az augusztusi ipari termelési adatokat a piaci elemzők. A következő hónapokban a bázishatások miatt a termelésbővülés lassulására számítanak a szakértők, éves szinten pedig 10 százalék körüli ipari növekedést várnak az idén.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt előzetes adatai szerint az ipari termelés augusztusban 14,9 százalékkal nőtt munkanaphatástól megtisztítva, míg korrekciók nélkül 17,6 százalékkal volt magasabb a 2009. augusztusinál, júliushoz képest szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 2,2 százalékkal nőtt a termelés.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője kiemelte: az éves növekedési ütem évtizedes csúcson van, utoljára 2000-ben volt hasonló erőteljes bővülést jelző mutatószám. Kifejezetten pozitív, hogy havi alapon is volt egy 2,2 százalékos mértékű növekedés. Az elemző szerint ez azt jelzi, hogy jó állapotban van az ipari termelés, és nem kell attól tartani, hogy a külső kereslet miatt esetleg lassul a közeljövőben. A bázishatás miatt ugyanakkor mindenképpen lesz lassulás a következő hónapokban, mert 2009 szeptemberétől már elindult a kilábalás, és ennek hatására az éves bázis egyre magasabb lesz.
Úgy vélte azonban, hogy a következő hónapokban is erőteljes maradhat az ipar termelés bővülése, mert több új kapacitás belépése várható a közeljövőben. Több termelő vállalat ugyanis − például a Hankook − mostanában fejezi be a kapacitásnövelő beruházását, ezekben hamarosan elindulhat a termelés, ami ellensúlyozhatja a külső kereslet lanyhulásából adódó hatást.
Suppan Gergely az idei évre 10 százalékos, vagy azt kismértékben meghaladó éves átlagos növekedést vár az ipari termelésben, jövőre pedig várakozása szerint elérheti a 8 százalékot a bővülés.
Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank elemzője szintén kiemelte, hogy pozitív meglepetés a jelentősen javuló éves növekedési dinamika. Hozzátette: a Raiffeisennél éves szinten csökkenést vártak augusztusban, azt feltételezték, hogy a tavalyi év vége felé elindult növekedés miatti magasabb bázishoz képest már nem tud ilyen mértékben nőni az ipari termelés.
Megjegyezte, hogy a havi mutatók meglehetősen volatilisek, de az éves növekedési tendencia mindenképpen kedvező. A Raiffeisen Bank elemzője szintén 10 százalék körüli éves ipari növekedéssel számol 2010-ben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.