2010. október. 06. 15:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 06. 16:13 Gazdaság

Az American Airlines járatot indít Budapestről

Napi járatot közlekedtet áprilistól a világ negyedik legnagyobb légitársasága, az American Airlines Budapest és New York (JFK) között – közölte a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA).

Az első American Airlines Boeing 767-300-as típusú interkontinentális repülőgép a tervek szerint 2011. április 4-én landol Ferihegyen.

Az American Airlines is a oneworld légitársasági szövetség tagja, így Budapestről az ugyancsak oneworld-tag Malév hálózatán keresztül utazhatnak tovább az utasok. A Budapest-New York járatra a jövő héttől foglalhatnak jegyet az utasok, közben a Malév előkészíti az úgynevezett code-share megállapodást erre a járatra is, hogy utasai közvetlenül vehessék igénybe az American Airlines hálózatát is.
 
Az új járatok indítását azt követően jelentették be Londonban, hogy az amerikai és az európai uniós versenyjogi hatóságok jóváhagyták az American Airlines, a British Airways és az Iberia üzleti együttműködését. Ez összesen napi 91 járatot jelent a oneworld színeiben, és erős versenytársat jelent ezeken az  útvonalakon a másik két nagy légitársasági szövetségnek, a Sky Teamnek  és a Star Alliance-nek − áll a közleményben.

A Budapest Airport légiközlekedési üzletágának munkatársai több mint két éve dolgoztak azon, hogy újabb tengerentúli járattal bővüljön a magyar főváros útvonalhálózata − közölte a BA. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója személyesen is részt vett az American Airlines-szal folytatott tárgyalásokon és egyben elismeréssel szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyekkel a Magyar Turizmus Zrt. illetve a Malév hozzájárult az új járat elindításához.

Kam Jandu légiközlekedési igazgató elmondta: egy újabb oneworld tag megjelenése Budapesten tovább szélesíti a kínálatot, újabb légitársaságoknak küld komoly piaci jelzést arról, hogy érdemes a magyar fővárost felvenni a palettájukra."

Az American Airlines a 2010 első hat hónapjának üzleti adatai alapján a világ negyedik legnagyobb légitársasága, amely az American Eagle helyi leányvállalatával együtt 250 úti célra repül összesen 851 gépből álló flottával. A társaság bázisa a Texas állambeli Forth Worth, a világ nyolcadik legnagyobb forgalmú repülőtere (2009-ben 56 millió utas), de fontos központjai vannak New York Kennedy repülőterén, Chicagóban, Los Angelesben  és Miamiban is. Az amerikai belföldi járatok mellett az American Airlines hagyományosan nagyon erős a karibi térségben és Latin-Amerikában.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.