Óriásfúzióval akar az élre törni a Schenker
A Deutsche Bahn csoport érdekeltségébe tartozó osztrák Schenker szállítmányozó és logisztikai cég összevonja öt magyarországi érdekeltségét a Schenker Kft.-be, és piacvezető szerepre törekszik Magyarországon − jelentette be Elmar Wieland, a Schenker & Co AG cég Ausztriáért és Kelet-Európáért felelős elnöke.
A cégfúziót az illetékes versenyhatóságok már jóváhagyták. Elmar Wieland emlékeztetett arra, hogy a Schenker Kft.-be integrálják a tulajdonos társuktól, a Masped konszerntől nemrégiben megvásárolt, és így 100 százalékos tulajdonukban lévő Masped-Schenker Kft.-t és a Masped-Railog Kft.-t is.
Jogilag 2011. január 1-jétől működik majd az összevont társaság. A fúzióval létrejövő Schenker Kft. mintegy évi 22,9 milliárd forint konszolidált árbevételt képvisel, és a magyarországi szállítmányozói és logisztikai szolgáltatók ranglistáján az első három között szerepel.
Vásárhelyi Árpád, a létrejövő DB Schenker Kft. egyik ügyvezetője hangsúlyozta: integrált szolgáltatóként lehetővé válik az ügyfelek teljes körű kiszolgálása, mivel légi, közúti, vasúti, tengeri szállítmányozással, raktározással, vámszolgáltatással, túlsúlyos áruk továbbításával egyaránt foglalkoznak, és területileg Magyarországot teljes egészében lefedik.
Az érintettek nem árulták el a Masped tulajdoni hányadának vételárát. Kautz István, a Masped Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a vételár egy részét az építőiparhoz köthető veszteségeik mérséklésére, illetve csepeli és szegedi logisztikai fejlesztéseikre fordítják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.