Közzétették Brüsszelben az unió 2009. évi pénzügyi jelentését
Az Európai Bizottság által kedden közzétett 2009. évi pénzügyi jelentés tanúsága szerint az unió tavaly az előirányzatok 97 százalékát használta fel, ami nem tér el lényegesen a 2008. évi 98 százalékos adattól.
A kiadások teljes összege meghaladta a 112 milliárd eurót. Ennek a nagy részét a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és a kutatás-fejlesztést élénkítő intézkedések, valamint a mezőgazdasági kiadások tették ki. A növekedés és versenyképesség előmozdítására 44 milliárd eurót fordított az EU. A kutatási és technológiai keretprogram forrásaiból 6,3 milliárd eurót költöttek el 2009-ben. A versenyképességi és innovációs program keretében több mint 34 ezer kis- és középvállalkozás részesült uniós forrásokban. Továbbra is nagy részt foglalt el a költségvetésben a kohéziós politika. A 2007-2013 közötti pénzügyi keretből 25,5 milliárd eurónyi kifizetés történt 2009-ben, ami több mint kétszerese a 2008. évi 11,5 milliárd eurónak.
A teljes pénzügyi jelentés innen tölthető le.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.