2010. szeptember. 28. 13:52 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 28. 14:11 Gazdaság

Novembertől ismét drágulhat a tej

November elsejétől ismét emelkedhet a tej és a tejtermékek ára Magyarországon, mert az azonnali piacon egyre nagyobb kereslet mutatkozik a nyerstej iránt - mondta Mélykúti Tibor, az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (ATÉB) ügyvezető igazgatója.

Ez idén már a harmadik áremelést jelentheti: júliusban és szeptemberben egyaránt mintegy 4-6 százalékkal emelkedett a tejtermékek átadói ára. Ebben az évben januárban 62 forintról indult, s augusztusban mintegy 71-72 forint volt a szerződött tejár; a hazai árakat leginkább befolyásoló azonnali piacon pedig jelenleg meghaladja a kilogrammonként 80 forintot a tej ára – mondta el az ügyvezető igazgató.    

A 123 magyar tejtermelő tulajdonában lévő ATÉB – melynek tulajdonosai mintegy 20-22 ezer tejelő szarvasmarhával rendelkeznek Magyarországon – idén július közepén még azt prognosztizálta, hogy júliusban 4-6, év végétől pedig további 4-6 százalékkal emelkedik a tej és a tejtermékek ára Magyarországon.    

Az azonnali  piacon folyamatosan élénk kereslet mutatkozik a nyerstej iránt; s míg az úgynevezett EU15-ök tagállamaiban több mint 30 eurocent, addig Magyarországon mintegy 25 eurocent a nyerstej átvételi ára. Ez nem tartható, hiszen a termelők költségei megemelkedtek, elsősorban a takarmányok drágulása következtében – magyarázta a szakember.    

Mélykúti Tibor rámutatott: a jelenlegi piaci helyzetben a magyar feldolgozók nem visznek ki tejet az országból, hanem feldolgozzák. S mivel Európában is kevés a tej, az alacsonyabb árszinten lévő termékek – különösen az 1,5 százalékos zsírtartalmú, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tej, valamint az olcsóbb trappista sajtok – nem érkeznek Magyarországra – közölte az ügyvezető igazgató.    

Az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. 2008-ban 41 milliárd, 2009-ben 37 milliárd forint árbevételt ért el. Az ATÉB tulajdonában van a székesfehérvári tejfeldolgozó üzem; tavaly januárban adták át a társaság új logisztikai központját, amely csaknem egymilliárd forintos költséggel, európai uniós támogatással, mintegy 3500 négyzetméteren épült meg.    

Az ATÉB székesfehérvári logisztikai központjában és tejfeldolgozó üzemében több mint ötszázan dolgoznak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.