2010. szeptember. 07. 17:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 07. 18:06 Gazdaság

Államháztartás: 1081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén augusztusban 83,9 milliárd forint hiánnyal zárt, az első nyolc havi deficit 1081,4 milliárd forint volt, 24,2 százalékkal több az egész évre előirányzott 870,3 milliárdnál - jelentette kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az augusztusi államháztartási hiány 13,8 milliárddal kisebb a tavaly augusztusi deficitnél. Az államháztartási deficit 2009 augusztusban - önkormányzatok nélkül - 97,7 milliárd forintot, a tavalyi év első nyolc hónapjában 912,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 98,7 százalékának felelt meg. Ezen belül a központi költségvetés nyolchavi hiánya a 2009-es 102,8  százalékhoz képest most az egész évre tervezett hiány 130,9 százalékát tette ki.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden közölt adatai szerint augusztusban a központi költségvetés 81,2 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 6,0 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 3,3 milliárd forintos többlettel zártak. A központi költségvetés bevételei közel 20 milliárd forinttal elmaradtak a tavalyi augusztusi összegtől. A főbb adóbevételek közül az általános forgalmi adóból, és az illetékbevételekből kisebb összeg folyt be. Emellett csökkentette a bevételeket a 2010-ben megszűnt társas vállalkozások különadójából a bevallások után járó 10,1 milliárd forint visszautalása. A költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei összességükben 6,4 milliárd forinttal alacsonyabbak, a kiadások pedig 12,5 milliárd forinttal magasabbak voltak mint egy évvel ezelőtt, az uniós programokhoz kapcsolódó nagyobb  kifizetések miatt. 

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi hiánya ez év júliusában 36,1 milliárd forint többletet mutatott, az első hét havi államháztartási deficit 14,5 százalékkal haladta meg az egész évre tervezett hiányt. Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékával egyenlő összeget tesz ki.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?