2010. augusztus. 30. 17:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 30. 17:51 Gazdaság

Jól startolt a magyar áramtőzsde

A budapesti áramtőzsdén az első – július 20-tól augusztus 20-ig tartó – kereskedési hónap összesített forgalma meghaladta a 47.000 megawattórát (MWh)- közölte a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. az MTI-vel.

Ez a mennyiség kumuláltan az éves hazai villamos energia összforgalom csaknem 3 százalékának felel meg. A közlemény szerint az átlagos napi forgalom végig magasabb volt, mint 1.500 megawattóra, de akadt olyan nap is, amikor 4.550 megawattóra forgott a magyar börzén.Az eddig csatlakozott tagok részvételi aránya 100 százalékos, a korábban óvatosan indító tagok is egyre gyakorlottabban használják a rendszert, erre utal a beadott ajánlataikban megfigyelhető növekedés - áll a közleményben. A csatlakozási folyamatot lezárt, aktívan kereskedő tagok száma augusztus 20-án 13 volt. A HUPX az első kereskedési hónap minden napjának minden órájára tudott referenciaárat adni, ez az ár pedig együtt mozgott más villamosenergia-tőzsdék átlagárával. A magyar szervezetett villamosenergia-piacon kialakult árak az elmúlt időszakban szinte teljesen megegyeztek a német (EPEXSPOT), az osztrák (EXXA), a svájci (EPEXSPOT) és a szlovák (ISOT) tőzsdék áraival, legfeljebb egy euró eltérés mutatkozott. A magyar piac jelenlegi fejlettsége lényegében azonos más európai országok áramtőzsdéinek induláskori állapotával - állapítja meg a közlemény. Idézi Medveczki Zoltán vezérigazgatót, aki úgy véli, hogy a magyar áramtőzsde is - az 5-10 éves európai áramtőzsdékhez hasonlóan - eléri azt, hogy itt fordul meg a felhasznált villamos energia 10-12 százaléka. Az áramtőzsdének jelenleg nincs közvetlen hatása a lakossági árakra. A hatósági árszabályozás hatékony működéséhez azonban elképzelhető, hogy szükség lesz egy olyan objektív vonatkoztatási pontra, amely a magyar piac aktuális helyzetét hitelesen mutatja. Ezt a referencia árat a HUPX tudja biztosítani - emeli ki a közlemény. A MAVIR Zrt. 2007. május 9-én hozta létre leányvállalatát, a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt.-t 20 millió forint alaptőkével. A Magyar Energia Hivatal 2009. április 9-én adta ki - 10 éves érvényességgel - a szervezett villamosenergia-piaci működési engedélyt a HUPX Zrt.-nek.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.