2010. augusztus. 27. 09:34 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 27. 09:37 Gazdaság

Maradnak a járulékok, de nő az áfa Szlovákiában?

Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.

Az újság szerint a munkaerő költségeinek növelése helyett inkább a fogyasztást adóztatná meg jobban a kormány. Bár a Koalíciós Tanács e heti ülésén egyetlen lényeges megszorító intézkedés témakörében sem jutottak közös nevezőre a felek, most mégis úgy tűnik: a túl sok érdeket, foglalkoztatási csoportot, megtakarítási formát sértő intézkedéstervezetek helyett a jelenleg 19 százalékos áfa növelése lesz a leginkább járható út.

"Ha az áfát 1 százalékponttal emelik, akkor a magasabb adó mintegy 0,8 százalékkal növeli az éves infláció mértékét, viszont a kiélezett versenyhelyzet miatt a kereskedők a teher egy részét magukra vállalják, így a pénzromlás mértéke csak 0,7 százalékra becsülhető" – nyilatkozta Juraj Valachy, a Tatra banka elemzője. Minden egyes százalékpont legalább 300 millió euró többletbevételt jelent az államkasszának, vagyis ha a 19 százalékos áfát 21 százalékra emelnék jövőre, akkor jóval több pénz folyna be, mint a gyakorlatilag az összes munkavállalót érintő járuléknövelésből.

A jelzett mértékű adóemelés például 3 centtel drágítaná az étolaj literjét, 1 centtel a kristálycukor, 2 centtel a rizs kilóját. Tíz százalékkal drágulhat az alkohol és a cigaretta. Ha a felsoroltakhoz hozzáadjuk az alkohol és a dohánytermék magasabb jövedéki adóját, akkor az államigazgatás költségkeretének 10 százalékos visszavágásával máris teljesíthető az Ivan Miklos pénzügyminiszter által beharangozott jövő évi 1,7 milliárd eurós megtakarítás.

Ha a cigaretta és az alkohol adótartalmát 10 százalékkal növelnék (ez dobozonként 16 centtel drágítaná a cigarettát és 43 centtel 1 liternyi 40 fokos égetett szeszt), akár 800 millió euróval is növelhető az állam bevétele - olvasható az Új Szóban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.