2010. július. 08. 09:23 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 08. 11:34 Gazdaság

Lecserélik a MÁV szinte teljes vezérkarát

Augusztus elsejével lecseréli a MÁV szinte teljes vezérkarát Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter − írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A Népszabadság úgy tudja, hogy az elnök-vezérigazgató menesztése mellett átszabják a vasúttársaság igazgatóságát is. Távoznia kell az igazgatóságból Kozák Tamásnak, de lejárt az ideje Nátrán Roland és György Miklós igazgatósági tagoknak is. Helyét, a hírek szerint, egyedül Mosóczi László igazgatósági tag, a MÁV vezérigazgató-helyettese tarthatja meg.

A lap szerint a felügyelőbizottságot is érintik a változások. A távozók, illetve a helyükre érkezők személyéről feltehetőleg a szakminiszterrel egyeztetve döntenek majd. Az előzetes hírekre hivatkozva a Népszabadság azt írta, hogy Reményik Kálmán felügyelőbizottsági elnök elhagyja posztját, de valószínű, hogy Kerékgyártó János tagságát sem hosszabbítják meg.

A lap szerint a bennmaradásra a munkavállalói delegáltaknak, így Gaskó Istvánnak és Simon Dezsőnek van a legnagyobb esélye. A lap szerint a névsor még nem végleges, de Andrási Miklós elnök-vezérigazgatónak biztosan mennie kell. A MÁV vezérigazgatói és várhatóan elnöki feladatát Szarvas Ferenc veszi át. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatói székéből érkező új vezetőtől a MÁV szervezeti átalakításnak irányítását, valamint a társaság 225 milliárd forintot meghaladó adósságának kezelését várják.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. május. 06. 18:00

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Ha végignézünk a katolikus egyház történelmén, egészen hihetetlen pápákat találhatunk. Volt köztük 14 éves gyerek, 90 éves aggastyán és olyan is, akit halála után visszaültettek a trónjára, hogy ítéletet mondjanak felette. Olyan is akadt, akinek valószínűleg már az apja is pápa volt.