Az éves magyar infláció 5,1 százalék
A fogyasztói árak májusban 0,9 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Áprilishoz képest az éves index 0,6 százalékponttal csökkent, az egyhavi áremelkedés viszont január óta májusban volt a legmagasabb.
Az adat megegyezik az elemzők várakozásával, akik 5,15 százalékos éves inflációt jósoltak májusra. Az élelmiszerárak a múlt év májusához képest 1,3 százalékkal csökkentek, amire 1999 májusa óta nem volt példa – mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese.
Az idén az első öt hónapban átlagosan 5,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció májusban 0,1 százalék, 12 havi összehasonlításban 4,0 százalék volt, rendre 0,2, illetve 0,3 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 3,8 százalék, az egyhavi 1,3 százalék volt.
A havi 0,9 százalékos áremelkedés három legfontosabb tényezője az idényáras élelmiszerek 7,6 százalékos, a vezetékes gáz 10,8 százalékos, és a járműüzemanyagok 2,1 százalékos növekedése − amelyek egyenként 0,2, 0,3 illetve 0,1 százalékkal járultak hozzá a havi áremelkedéshez.
A 12 havi áralakulás különlegessége, hogy az élelmiszerárak a múlt év májusához képest 1,3 százalékkal csökkentek, amire 1999 májusa óta nem volt példa. Az élelmiszer főcsoporton belül egy év alatt 12,6 százalékkal csökkent az idényáras élelmiszerek ára, 10,1 százalékkal a liszt, 8,9 százalékkal a cukor, 7,0 százalékkal a sertéshús ára. Ugyanakkor emelkedett a párisi, kolbász (7,2 százalékkal), a házon kívüli étkezés (5,7 százalékkal), a tojás (5,2 százalékkal) ára.
Egy év alatt az átlagosnál nagyobb mértékben nőttek az egyéb cikkek árai, ezen belül a járműüzemanyagoknál 27,0 százalékos, a gyógyszerek, gyógyáruknál 5,8 százalékos áremelkedést regisztrált a KSH. Ugyancsak az átlag felett, 11,1 százalékkal emelkedtek a szeszes italok, a dohányáruk és 8,3 százalékkal a háztartási energia árai. Az energia árucsoporton belül az elektromos energia ára 12,3 százalékkal, a vezetékes gázé 10,9 százalékkal nőtt, a távfűtésé 16,3 százalékkal csökkent.
A szolgáltatások ára átlagosan 5,7 százalékkal haladta meg a múlt év májusit, ezen belül a távolsági utazásé 14,2, a szemétszállításé 11,2, a helyi közlekedésé 9,9 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek ára egy év alatt 1,0 százalékkal nőtt, amíg a ruházkodási cikkeknél 1,2 százalékos árcsökkenést mért a KSH.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.