Magyarország lesz a központ: jövőre innen 2,5 milliárd dollár bevételt vár a Huawei
Sikeres termelési és logisztikai tesztüzem esetén a távközlési eszközöket gyártó kínai Huawei jövőre 2,5 milliárd dollár, 2012-ben pedig már 3,5 milliárd dollár bevételre számít magyarországi tevékenységéből, szemben az idei 1,5 milliárd dollárral.
Takács Zoltán, a Huawei Magyarország kereskedelmi igazgatója kedden Sanghajban elmondta: a tesztüzem tavaly nyáron kezdődött, s szeptemberben dől el, hogy sikeres-e. Ha igen, akkor Magyarország lesz a Huawei európai gyártási és logisztikai központja. A Huawei Kínán kívül csak Brazíliában és Magyarországon működtet ilyen központokat.
A Huawei közvetlenül 120 alkalmazottnak ad Magyarországon munkát, míg közvetve mintegy 430-nak. Jövőre a közvetetten foglalkoztatottak száma 700-ra emelkedik a tervek szerint.
A Pécsett és Komáromban folyó termelés, például távközlési vezetékes és vezeték nélküli eszköz – bázis állomások, optikai átvitel – összeszerelés mellett a Huawei logisztikai központot is tesztel Magyarországon. Az ország ugyanis a kínai cég szempontjából ideális helyen fekszik, mivel egész Európa innen közúton is egy napon belül elérhető.
A Huawei Magyarországról nemcsak Európába így Oroszországba is, hanem Észak-Nyugat Afrikába is szállít.
Takács Zoltán kifejtette, a tesztüzem akkor lesz sikeres, ha a magyar állam vállalkozásbarátabb politikát folytat. A kereskedelmi vezető nem részletezte mit ért ezen, ám annyit elmondott, a Huaweinek nincsenek különleges igényei, olyan változásokat szeretne, amelyek minden vállalkozás tevékenységét megkönnyítik, azaz javul az általános gazdasági és adózási környezet.
A Huawei Magyarország saját bevétele 2008-ban 62 millió dollár volt, tavaly pedig 65 millió dollár. A cég egyebek mellett a Vodafone Magyarországnak szállít távközlési eszközöket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.