2010. április. 12. 07:53 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 12. 07:44 Gazdaság

Reformlépéseket remélnek a piacok

A várakozásoknak megfelelő választási eredménynek nem lesz számottevő piaci hatása, de az pozitív, hogy megszűnik a bizonytalanság, vagyis az eredmény alapján arra lehet számítani, hogy egy erős mandátummal felruházott Fidesz-kormány viszi tovább az országot − mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője.

Kondrát Zsolt szerint a hétfői piaci mozgásokat nem a magyar választások határozzák majd meg, sokkal inkább a Görögországnak szóló mentőcsomag híre fogja befolyásolni.  Az elemző kifejtette: arról ugyan keveset lehetett tudni, hogy a Fidesz mit akar csinálni, viszont nem hangoztak el a részükről lehetetlen vagy nagyon nagy költségvetési kihatású ígéretek sem. A piac ezért most várhatóan megszavazza a bizalmat a leendő kormánynak. Hozzátette: gazdaságpolitikailag nem volt rossz a Fidesz előző négy éve, vagyis nem rossz a bizonyítvány, amit az előző kormányzásuk idejéből hoznak magukkal. 

Kondrát Zsolt szerint a következő időszakban arra lehet számítani,  hogy az új kormány leül tárgyalni az IMF-el. Informálisan talán már az álláspontok tisztázódtak, és a megállapodás lényege az lehet, hogy lehet egy nagyobb költségvetési hiány. Cserébe a piac azt reméli, hogy bizonyos reformértékű vállalások lesznek − fejtette ki, hozzátéve, hogy erre kétharmados többség birtokában lenne nagyobb esély.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?