2010. március. 24. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 24. 18:34 Gazdaság

Oszkó: a piac az önkormányzati és az egészségügyi rendszer reformját várja

A piacok az önkormányzati és az egészségügyi rendszer reformját várják a következő kormányzattól - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a XIX. Vezérigazgató Találkozón tartott előadásában szerdán, Röjtökmuzsajon.

A Bajnai-kormány egy éve alatt "alapozó munkát" lehetett végezni, de a következő kabinetnek - mivel négy éve lesz rá, és nem feszíti hatszázalékos hiány a költségvetést - "elszabadulhat a fantáziája" - fogalmazott a pénzügyminiszter, megjegyezve, az övé is elszabadulna egy ilyen helyzetben. Mint mondta, óvatosan kell bánni azokkal az eszközökkel, amelyek letéríthetik a költségvetést a jó pályáról, de az intézkedések közé "bőven belefér még egy ötszázalékos járulékcsökkenés".    

A Bajnai-kormány "egyfajta hitkérdéssé tette" a hiánycél betartását, miközben "más államok nem tizedszázalékok miatt aggódtak" - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy az idei 3,8 százalék csak a tavalyihoz hasonlóan feszes gazdálkodás mellett tartható.    

Mint mondta, ez a ráta átléphető, ha ezt olyan intézkedések igénylik, amelyeknek később ennél jóval nagyobb lesz a hozadékuk. A pénzügyminiszter szerint "érdemben javítani kell" a foglalkoztatási mutatót, hozzá kell nyúlni a családtámogatások rendszeréhez, de ennél is nagyobb feladatot jelent a "képzettség és munkatapasztalat nélküli, több százezres réteg", amelynek foglalkoztatottsági mutatói a meredek nüvekedés idején sem javultak.

zöldhasú
Hirdetés