2010. március. 22. 12:21 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 22. 12:18 Gazdaság

Drága lehet a lekvár: rossz gyümölcsteremés van kilátásban

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke szerint várhatóan kevesebb gyümölcs terem az idén, mint tavaly, de megjegyezte, hogy pontos adatokat a mintegy két hét múlva kezdődő virágzás után lehet majd tudni.

 

sxc.hu

Szabó József elmondta, hogy 2009 a gyümölcságazatnak „gyenge, rossz, nehéz éve” volt, egyrészt a gazdasági válság, másrészt a klimatikus viszonyok miatt.

A konzervipari, hűtőipari és üdítőital-gyártási területen az üzemek 2009-ben az egy évvel korábbiakhoz képest kevesebb gyümölcsöt dolgoztak fel, a gyümölcstermékek feldolgozott formában való értékesítése tavaly a 2008-as szinthez képest mintegy 30 százalékkal csökkent. Szabó József szerint a fogyasztáscsökkenés hatására a magyar termelők kevesebb fejlesztést tudtak végrehajtani, s csökkent az új telepítések száma is.

A FruitVeb elnöke rámutatott: az ágazat számára a 2009-es év a klimatikus viszonyok miatt is nehéz volt, hiszen a márciustól szeptember végéig tartó vegetációs időszakban rendkívül száraz időjárás mutatkozott az országban: az is előfordult, hogy a termés „rásült” a fára.

A szárazság kevés termést és kevés rügyet eredményezett tavaly. Szabó József szerint emiatt megtörténhet, hogy Magyarországon idén a tavalyinál kevesebb gyümölcs terem, ám ezt – és hogy a gyümölcsösök miként teleltek át – csak a virágzás után lehet pontosan megállapítani.

Az elnök szerint a magyarországi gyümölcstermelők anyagi kondíciói idén is nehezek: sem 2008-ban, sem 2009-ben nem volt nyereségtartalom, és gyenge a termelők hitelképessége is.

Úgy vélte, a gyümölcspiachoz képest a magyarországi zöldségpiaci szektor jobb helyzetben van, hiszen ott gyorsabban tudnak alkalmazkodni a piaci körülményekhez. A Kecskemét, Szentes, Mórahalom tengelyen lévő termelő és értékesítő szövetkezeteknek (TÉSZ) jó beszállítási lehetőségeik vannak, hiszen koncentrált kínálatot tudnak mutatni a magyarországi éves zöldség- és gyümölcstermés mintegy 60 százalékát forgalmazó nagy kereskedelmi láncoknak.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.