Reptéri sztrájk: a járatok harmada szállt fel
Számháborút vívott egymással a British Airways (BA) vezetése és a brit légitársaság utaskísérőinek szakszervezete a légi kiszolgáló személyzet háromnapos sztrájkjának első napja után: a BA vezetése továbbra is úgy számol, hogy az utasok csaknem kétharmada eljut célállomására, az érdekképviselet szerint azonban a szombatra tervezett járatoknak alig a harmada szállt fel.
A BA 12 ezer főt számláló utaskísérői állományának sztrájkja - amely tizenhárom év óta az első ilyen munkajogi akció a British Airwaysnél - szombaton kezdődött, és hétfő éjfélig tart. Az első nap után a British Airways közölte, hogy a kidolgozott vésztervek "rendkívüli jó hatékonysággal" működnek, és az előzetes számításoknak megfelelően az utasok 65 százaléka rendben eléri úti célját. A legnagyobb brit szakszervezet, a Unite, amely az utaskísérőket is képviseli, és sztrájkjukat szervezi, a szombati sztrájknap után azonban közölte, hogy a British Airways 250 repülőgépe közül 125 - vagyis a teljes flotta fele - "a földön maradt", és a járatoknak nem sokkal több mint a 30 százaléka indult el.
A Unite szerint a 12 ezer utaskísérő 80 százaléka támogatja a sztrájkot. A British Airways azonban arról számolt be, hogy a második legnagyobb brit repülőtéren, a londoni Gatwicken a szombati járatokra beosztott légi utaskísérők 97 százaléka munkára jelentkezett, a legnagyobb bázisrepülőtéren, a Heathrow-n pedig 52,5 százalékuk lépett szolgálatba. A British Airways emellett más légitársaságoktól, személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel is igyekszik fenntartani a forgalom egy részét.
Becslések szerint a személyzettel ellátott repülőgépek bérlése a három napra hozzávetőleg 25 millió fontjába (7,5 milliárd forint) kerül a vállalatnak. A BA még egyik legádázabb riválisától, a "fapados" Ryanairtől is bérelt három repülőgépet. A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A vasárnap hajnalban érvényes sztrájkmenetrend változatlanul egy budapesti járatpár közlekedését jelezte a hátralévő két sztrájknap mindegyikére, BA 868-869-es járatszámmal. Ezeket az új kiírás szerint vasárnap a British Airways, hétfőn a holland Transavia üzemelteti, egyaránt Boeing 737-es repülőgépekkel.
A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül hivatalosan 1100-at töröltek. A BA ugyanakkor kéri az utasokat, hogy rendszeresen ellenőrizzék járatukat, mert a munkára jelentkező utaskísérők vártnál nagyobb száma miatt több, korábban törölt járatot visszaállítottak a menetrendbe. A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, több százat közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.
A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített az utaskísérői állományra, előzetes konzultáció nélkül. A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.