Év végén már működhet a battonyai gázerőmű
Elhelyezték annak az összesen 2,7 milliárd forintba kerülő erőműnek az alapkövét pénteken, amelyet alacsony éghetőgáz-tartalmú földgázzal fognak működtetni Battonyán - közte Karsai József, a város polgármestere.
Elmondta: a hat gázmotorral működő, óránként hat megawatt teljesítményű erőmű megépítését az tette lehetővé, hogy az úgynevezett inertes gáz, vagyis az olajbányászat során fel nem használt és a földbe visszasajtolt alapanyag bányajáradéka a korábbi 65 százalékról nyolc százalékra csökkent. Így a Molnak már érdemes azt újra felszínre hozni és az erőmű számára értékesíteni.
A város egyébként két szegedi társasággal közösen létrehozta a Battonyai Energiapark Kft.-t. A cégben az önkormányzatnak 24 százalékos üzletrésze van. Az építkezés költségeihez két pályázaton nyertek el csaknem egymilliárd forintot, további egymilliárdot hitelből biztosítanak, míg 700 millió forint a saját forrása a társaságnak.
A gázmotoros erőmű várhatóan még az idei év végén megkezdi a működését. Karsai József arra számít, hogy az olcsón előállított villamos energia, valamint a keletkező hulladékhő és melegvíz felhasználásával további beruházásokra kerülhet sor az erőmű környezetében. Így a tervek között szerepel egy üvegház, egy bioetanol-üzem és egy hűtőház megépítése is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.