Sotheby's: a kortárs holland festőkért vagyonokat fizettek
Minden előzetes várakozást felülmúló eredménnyel zárult a Sotheby's Peter Stuyvesant gyűjteményéből rendezett amszterdami árverése, amelyen háború utáni és kortárs művészeti alkotások kerültek kalapács alá.
A British American Tobacco holland ágának birtokában lévő kollekció 160 darabjából rendezett hétfői aukció 13,6 millió eurós (3,63 milliárd forintos) összbevételt hozott. A Sotheby's előzetesen a befolyt összeg felében reménykedett. Hollandiában még nem zárult magasabb összeggel szépművészeti árverés.
"Igazán emlékezetes licit szemtanúi lehettünk, érkeztek ajánlatok Európából, Észak- és Dél-Amerikából, valamint Ázsiából is. Ez szinte példa nélküli a Sotheby's amszterdami aukcióinak sorában" – mondta Bert-Jan van Egteren, az aukciósház helyettes vezetője. Az aukció legnagyobb sikerét Martin Kippenberger Dinosaurierei című alkotása jelentette. A művész halála előtt egy évvel, 1996-ban készült műért 1,07 millió eurót (csaknem 286 millió forintot) fizettek.
Az érdeklődők Karel Appel számos munkájára is licitálhattak, a Tete Tragique című 1961-es olajfestmény majd 493 ezer euróért (131,7 millió forintért) kelt el. Az amszterdami árverésen a közelmúltban Londonban rendezett aukción rekordokat döntő modern művészek – Jan Schoonhoven és Gunther Uecker – alkotásai is szerepeltek. Az előbbi művész Square with Diagonals című munkájáért 456 750 eurót (122 millió forintot), az utóbbi Grosser Schnee című alkotásáért pedig 336 750 eurót (csaknem 90 millió forintot) fizettek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.