2010. március. 06. 13:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 06. 13:29 Gazdaság

Milliárdokat fizet az állam a beváltott garanciákra

A válság óta a bedőlt hitelek megugrásával az állami kezességvállalások, viszontgaranciák beváltása is nőtt; Oszkó Péter javulásra csak a második félévtől számít, addig a költségvetésnek havonta továbbra is milliárdos nagyságrendben kell helytállnia a bedőlt hitelesek helyett – írja szombati számában a Népszabadság.

Tavaly februártól szinte minden hónapban 1-2 milliárd forint fizetési kötelezettsége keletkezett ebből a büdzsének. A nagy számok mögött nemcsak a válság áll, hanem az is, hogy tavaly jelentősen megnőtt a hitelek mögötti garanciavállalások mértéke - mondta a lapnak Oszkó Péter pénzügyminiszter, egy, a témában tartott kerekasztal-beszélgetést követően. A kis- és középvállalkozásoknak (kkv) folyósított hitelek aránya 2009-ben mérséklődött, a korábbi 10-ről 14 százalékra emelkedett a garanciával támogatott kölcsönök aránya. Ezek döntő többsége, mintegy 70 százaléka mögött az államnak készfizető kezessége van – tette hozzá Oszkó Péter.

A legtöbb bedőlt hitel is ehhez a vállalatmérethez kapcsolódik, ami a pénzügyminiszter szerint abból adódik, hogy nem áll mögöttük anyavállalat, amely segítséget nyújthatna, a cégeknek nincs exportpiacuk, belföldre termelnek, a hazai fogyasztás azonban visszaesett. Oszkó Péter arra számít, hogy a második félévben, a gazdasági növekedés megindulásával, a beváltott viszontgaranciák növekedési üteme lassul. Ezért is van, hogy a 2010-es költségvetésben 20,4 milliárd forint kiadást terveztek be az állam által vállalt kezességek érvényesítésére, alig többet, mint a tavaly ténylegesen kifizetett 18 milliárd forint.

A pénzügyminiszter szerint a jelenlegi és a következő kormánynak is van még mozgástere a garanciáknál, már csak azért is, mert az uniós pénzek sikeres felhasználásához is szükség van erre az eszközre. Király Júlia, az MNB alelnöke a lapnak elmondta: jelenleg a hazai bankok likviditása jó, tőkepozíciójuk erős, rendelkezésükre áll az a pénzösszeg, amit ki tudnának hitelezni a gazdaság szereplőinek. A hitelezés legnagyobb gátja ma a gazdasági visszaesés, illetve az, hogy a recesszió miatt csökkent a bankok kockázatvállalási hajlandósága – tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.