2010. február. 24. 11:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 24. 11:13 Gazdaság

Összevont uniós segélybank létrehozását javasolja a volt IMF-elnök

Összevonná egy pénzintézetben több európai pénzintézet európai unión kívüli támogatási tevékenységét Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt elnöke.

A francia szakembert két évvel ezelőtt bízták meg azzal, hogy egy szakértőcsoport élén vizsgálja meg, hogyan lehetne kiterjeszteni, javítani az EU saját befektetési pénzintézetének, az Európai Beruházási Banknak (EIB) a tevékenységét.

Most nyilvánosságra hozott jelentésükben a szakértők egyebek között azt javasolták, hogy vonják össze az EIB, az Európai Bizottság, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) unión kívüli fejlesztési tevékenységét. Ez szerintük látványosabbá tenné az EU világelső támogatási politikáját, emellett nagyobb szakértelemmel és eszközrendszerrel rendelkezhetne, mint az intézetek külön-külön.

Camdessusék azt is javasolják, hogy növeljék az EIB rendelkezésére álló eszközöket, illetve hangolják össze a bank tevékenységét még jobban az unió fő beruházási törekvéseivel.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.