2010. február. 05. 14:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 05. 14:09 Gazdaság

Erőteljes növekedést vár nyárra a Budapest Airport

A tavalyi visszaesés után az idén már bővülést vár a Budapest Airport, az utasforgalom akár újra elérheti, vagy meghaladhatja a 2008-as 8,4 milliót, a januári forgalom 2 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: bár a téli hónapok légiforgalma mindig a legalacsonyabb, a légitársaságok januári, ferihegyi utasszáma eltérő eredményeket mutat, a jól teljesítők között van a Malév, de kiemelkedő a növekedés egyebek között a Wizz Airnél, a Swissnél, vagy a Norvegian airnél.

Elismerte, hogy az Air Berlin hónapokkal ezelőtt kivonult Budapestről. A német diszkont légitársaság heti három járatot közlekedtetett Hannoverbe és Nürnbergbe, a járatokat azonban már a téli menetrendben megszüntette, előzetes bejelentés, vagy tárgyalás nélkül. Az észak-német piac azonban nem marad összeköttetés nélkül, mivel a Germanwings tavasszal újraindítja hannoveri járatát, kereslet tehát igenis van erre az úti célra. Hardy Mihály szerint a növekedés az év második felétől kaphat új lendületet, a gazdaságok növekedésének beindulásával, így a nyári hónapoktól erőteljes piacbővülésre számítanak a reptéren. A Budapest Airport 2009-es utasforgalma 8,1 millió volt.

zöldhasú
Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.