2010. január. 15. 11:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 15. 11:21 Gazdaság

A magyar mezőgazdaság Berlinben akar a világ keblére borulni

A mezőgazdaság Davosának tartják a világ legjelentősebb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti szakvásárát, amely a nagyközönség számára csütörtökön nyílt meg Berlinben. A rendezvényen 60 ország 1600 kiállítója vesz részt.

A Grüne Woche, azaz Zöld Hét az agrárium legjelentősebb világeseménye, amelyen ezúttal először Magyarország a fő vendég, a hivatalos partnerország. Az idei immár a 75-ik Zöld Hét, és Magyarország 38-ik alkalommal vesz részt. Partnerországok egyébként csak olyan államok lehetnek, amelyek mezőgazdasági szempontból az Európai Unió, illetve a világ élvonalához tartoznak.

A partnerországi státusból fakadóan a magyar részvétel jóval nagyobb méretű a korábbiaknál. Magyarország ezúttal egy teljes pavilont rendezhetett be, amelyben összesen 41 élelmiszeripari, illetve kereskedelmi cég, illetve intézmény állít ki. Az ország térképére formált pavilonban Magyarország élelmiszeripari termékekkel és a látogatóknak kínált ételekkel, illetve kóstolókkal van jelen. A részvétel egyszerre helyezi a hangsúlyt a hagyományokra, ugyanakkor annak szemléltetésére is, hogy a magyar mezőgazdasági termékek egészségesek, szigorúan ellenőrzöttek, így biztonságosak is.

A partnerországi részvétel nemcsak a magyar agrár- és élelmiszertermékekre irányítja rá a vásárlátogatók figyelmét, hanem az ország kulturális és turisztikai kínálatára is, amelynek középpontjában a németországi Essen és a török Isztambul mellett az Európa Kulturális Fővárosa szerepet betöltő Pécs városa áll.

A partnerországi részvételből fakadóan a vásáron a Gráf József földművelésügyi miniszter vezette magyar agrárdiplomácia számos tárgyalást tervez. Ugyanakkor célkitűzés az is, hogy a németországi magyar élelmiszeripari jelenlét tovább erősödjön. Ezt a törekvést szolgálja, hogy a Grüne Woche ideje alatt hét nagy áruházláncban is – köztük a Kaufhofban és a Metróban – magyar heteket rendeznek.

Az ünnepi megnyitón – amelyen részt vett Klaus Wowereit Berlin főpolgármestere, továbbá Ilse Aigner német mezőgazdasági miniszter is – Gráf József kiemelte a magyar partnerországi státus fontosságát. Utalt a hagyományosan jó német-magyar kapcsolatokra, rámutatva: az Európai Unió egyetlen más országához sem kötődik olyan erős szálakkal a magyar gazdaság, mint Németországhoz. Az elmúlt évtizedben a német piacra kerülő magyar termékek értéke megduplázódott. Az 5,7 milliárd eurós 2008 évi összes agrárkivitel 15 százaléka Németországban talált vevőre.

A miniszter úgy vélte, hogy a magyar élelmiszer különleges színfoltnak számít mindenütt a világon. Különleges azért, mert a magyar gazda évszázadok óta éppen azt fordítja előnyére, amit hátrányként is említenek. A magyar gazdálkodó ugyanis soha nem volt elég gazdag ahhoz, hogy drága vegyszerekre, műtrágyára, gyomirtókra költsön. "Mi magyarok tehát jellemzően már akkor bio módon termeltünk, amikor még ez a szó ismeretlen volt a világban" – mutatott rá a többi között Gráf József. A miniszter kiemelte, hogy adottságainkból fakadóan nem tudunk, de nem is kívánunk versenyre kelni a tömegtermeléssel, hanem a termékek minőségére helyezzük a hangsúlyt.

Gráf József emlékeztetett, hogy 2011 első felében Magyarország tölti be az Európai Unió elnöki tisztét. Az elnökség alatt igyekszik konstruktívan hozzájárulni Európa agrárpolitikájához. Prioritásnak tekinti a kiállást a közös agrárpolitika mellett, érdemi előrehaladást kíván elérni a közös állategészségügyi politika és a közös halászati politika felülvizsgálata terén. Az egyik legfőbb célkitűzésként említette ugyanakkor a miniszter klímaváltozással járó világméretű problémák megoldásához való hozzájárulást.

zöldhasú
Hirdetés