2010. január. 14. 19:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 14. 19:25 Gazdaság

Péntektől öt százalék a távhő áfája

Péntektől 18-ról 5 százalékra csökken a távfűtés áfája, amelynek eredményeként országosan a mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő csaknem kétmillió ember terhei csökkennek - közölte a kormányszóvivő.

Szollár Domokos emlékeztetett: az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére már tavaly nyáron kedvezményes kulcsba sorolta a távhő áfáját, amely így az általános 25 százalékos mérték helyett augusztus 1-jétől 18 százalékkal adózott. A parlament novemberi döntése értelmében ez csökken most tovább, öt százalékra.     

A kormányszóvivő kiemelte: összességében, az elmúlt hónapok távhődíj- és áfa-csökkentéseinek köszönhetően, egy átlagos budapesti távfűtéses lakás éves fűtési költsége az idén akár 45-50 ezer forinttal is kevesebb lehet.     Szollár Domokos felidézte: a kormány a távhő-áfájának csökkentésén túl számos intézkedést hozott a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítésére. Példaként említette, hogy évek óta jelentős mértékű támogatást nyújt - a Panel-, illetve az ÖKO-program keretén belül - a távfűtéses lakások korszerűsítéséhez, az épületek energiahatékonyságának növeléséhez.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.