Az elemzők 5,7-5,8 százalékos januári inflációt várnak
A decemberi 12 havi 5,6 százalékos infláció után januárra 5,7-5,8 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak elemzők, akik szerint januárban is 0,25 százalékkal csökken az alapkamat, amely 5,5 százalékra süllyedhet tavasszal.
Nem okozott meglepetést a decemberi inflációs adat, amelyen érződik, hogy stabilizálódott a forint árfolyama és a kereslethiány miatt a piaci árak kontroll alatt állnak – mondta Nyeste Orsolya. Az Erste Bank elemzője januárra 5,7-5,8 százalékos inflációt vár.
Hasonló előrejelzést adott januárra Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója is, aki szerint a havi infláció 0,8 százalék lesz. Szerinte várható volt, hogy az élelmiszerárak enyhén csökkennek, ugyanakkor az idényáras élelmiszerek hozták a formájukat és kissé emelkedtek. Hozzátette: ugyanakkor nem számított arra, hogy a távfűtésben decemberben egy hónap alatt közel 12 százalékos árcsökkenés valósul meg.
Januárban még nem érvényesül a távfűtés áfájának bejelentett január 15-i csökkentése, s a jövedéki adó emelése is csak az üzemanyagoknál okoz majd áremelést, a cigarettánál ezt például csúsztatva érvényesítik, hogy a fogyasztás ne essen vissza – magyarázta Forián Szabó Gergely. Az elemző 0,15 százalékra becsüli a februári számlában érvényesített távhő árcsökkentés hatását.
Prognózisa szerint a fogyasztói árak márciustól ereszkednek gyorsan, a nyár közepére a 12 havi infláció 1,7 százalékra esik, és az idei átlagos infláció is alacsonyabb lehet, mint a jegybank prognózisában szereplő 3,9 százalék, Forián Szabó Gergely prognózisa 3,2 százalék.
Nyeste Orsolya is csökkenő inflációra számít márciustól, az év végére 3,0 százalék alatti, kedvező esetben 2,8-2,9 százalékos indexre számít, 2010 egészére 4,0-4,1 százalékos átlagos inflációt vár.
Az elemzők szerint a jegybank januárban is kamatot fog csökkenteni, mégpedig 25 bázisponttal, s ezt további két hasonló lépés követi, így az alapkamat 5,5 százalékra ereszkedik tavasszal.
A Takarékbank elemzői is hasonlóan vélekednek. Azt várják, hogy a várakozásoknál némileg enyhébb infláció felerősítheti a nagyobb kamatvágás mellett szóló érveket, az MNB azonban feltehetően csak 25 bázisponttal csökkenti a kamatokat januári ülésén, hogy jelezze a monetáris enyhítés lassabb ütemét. A Takarékbank is 5,5 százalékos alapkamatra számít a félév végén.
Az infláció az év második felében 3 százalék alá eshet a tavaly júliusi áfa- és jövedékiadó-emelések hatásának kiesése miatt. A belső kereslet elhúzódó visszaesése lefelé, míg az olajárak emelkedése felfelé mutató kockázatot jelent az inflációra - áll a Takarékbank közleményében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.